Az akciós termékekről érdeklődjön telefonon. 70-240-65-05
info@flavin.hu - 70-240-65-05

A flavin.hu felülete, és működése:

 

Amikor behívta a flavin.hu webes felületet, a bal felső részben négy szót láthatott, melyek választható kapcsolókként működnek.

  • Súgó – amelyre kattintva kinyílik a szöveg, és ön most pont ezt olvassa. Ebbe került beírásra a weboldal teljes működési rendszere, és használatának segítése.
  • Szállítás – Ebben a házhozszállítási lehetőségek, feltételek kerültek rögzítésre.
  • Marketing – Ennek megnyitásával az üzleti lehetőségekről kap tájékoztatást.
  • Biztonság – Idekerülnek a flavin.hu biztonságos használatát, valamint az általunk forgalmazott termékek minőségét igazoló anyagok.

 

A fejléc tetején, és a fejléc alatt 1-1 futó felirattal találkozik. Ezek rövid infók, az aktuálisan érdekes, illetve fontos közleményekről.

Az alsó futó sor jobb oldalán találja még a Vásárlói kosárra vonatkozó részt, ami akkor lesz fontos, és ad további információkat, amikor már a kosarába tett, vásárolt valamit.

A két futó sor között időszakosan aktualizált ünnepi köszöntőt, kiemelkedően fontos termékeket, reklámot, vagy egyéb fontos anyagot láthat.

 

 A bal oldali – jelenleg fekete – oszlopban, sorrendben a következők láthatóak:

  • Főoldal – Ez az indító képernyő. A narancssárga részben aktuálisan fontos információkat olvashat, melyek Akciókkal, Nyitva tartással, Szállítással, vagy egyéb- fontos változásokkal, vagy egyéb fontos aktualitással kapcsolatosak.
  • Magunkról rovatban egy kis bemutatkozó olvasható a cégünkről.
  • Áruház már egy kinyitható fül. Itt lehet megtekinteni a termékválasztékot külön-külön a Flavin termékek, és az Egyéb termékek kategóriában. A rendeléseket is itt lehet leadni. A sikeresen leadott rendelésekről automatikus visszaigazolást küldünk. Amennyiben erre az értesítésre válaszolni szeretne, vagy nem kap értesítést, akkor azt, ha lehet a visszajelzésünkkel együtt az info@flavin.hu címre tegye meg. Rendelés esetén kérjük, figyeljen arra, hogy a Flavin termékek kategóriába tartozó áruk, és az Egyéb termékek kategóriába tartozó áruk nem keverhetőek egy csomagba! (Lásd: Szállítás)
  • Szolgáltatás – Itt több kategóriában, különböző tanfolyamok, kezelések lehetőségeiről szerezhet információkat.
  • Hírek – itt is több kategóriával találkozhat, melyek könnyen olvasható formában, a tudomány, különböző területeiről tartalmazhat érdekességeket.
  • Kapcsolat fülnél a térképpel is támogatott elérhetőségünk található. Cím, telefonszám, nyitva tartás, stb.
  • Hirdetésben olyan információkat, akciókat szedünk össze, melyek segíthetik a flavin.hu olvasóit. Ide szívesen besszük az önök hirdetéseit is, amennyiben azok a testi-lelki egészséges életmóddal kapcsolatosak, és nem ellenkeznek cégünk irányelveinkkel. A hirdetések ingyenesek, ezek felvételét e-mailben, vagy személyesen kérheti, és pontosítás után kerülhetnek a nagyközönség elé.
  • Kikapcsolódás menüben kirándulásokhoz, túrákhoz kötött szöveget, képeket találnak, de itt akár humoros szövegeket, vicceket, vagy ilyen képeket is közlünk.
  • GYIK – az egyik legfontosabb platform, mivel ez a rövidített szó, a Gyakran Ismételt Kérdésekre utal. Itt olvashatnak kérdéseket, és az azokra adott válaszokat.
  • Partnereink közé azon weblapok elérhetőségét tesszük közzé, melyek fontosak számunkra, és megtisztelnek bennünket is azzal, hogy az adott honlapról a flavin.hu -t is elérhetővé teszik. A bekerülés korlátozott, de ingyenes.

 

Az áruvásárlás menete:

  • Kattintson a képernyő bal oldalán az „Áruház” fülre. Itt kinyílik két újabb fül.
  • A „Flavin termékek”-hez tartozó több száz termékből válogathat, úgy, hogy 15.000 Ft feletti rendelés esetén ingyenes házhoz szállításra is igényt tarthat, de természetesen személyesen is átveheti a kért termékeket. Ez esetben felhasználhatja a személyes átvételkor adható, épen aktuális kedvezményt is.  
  • Választhatja az „Egyéb termékek”-be tartozó árukat is. Ezek kizárólag személyesen vehetők át, e termékkörben a házhozszállítás nem lehetséges, és rendelése nem kombinálható a Flavin termékek csoportjával.
  • Amennyiben mind a két termékkörből szeretne választani, azt vagy két rendelésben adja le, vagy a teljes rendelésért személyen jöjjön el, vagy küldjön érte valakit.

 

A termékválogatás mind a két esetben azonos módokon történhet:

A termékek ABC sorrendben kerültek rögzítésre, és választhatja e sorrend végignézését, akár egyes oldalakat ki is hagyhat, ha tudja mi a termék neve, de beírhatja a keresett termék nevét, vagy cikkszámát is, de próbálkozhat akár kulcsszóként, a probléma nevének begépelésével is. Ha a kulcsszó keresés nem vezetett eredményre kérjük, értesítsen, hogy mielőbb bővíteni tudjuk a listát. (info@flavin.hu) Köszönjük.

 

Hogyan vásároljunk?

Amikor megtalálta a keresett terméket, ott meglátja a termék nevét, cikkszámát, árát, bónuszpontját, a „Megtekintés”-ben pedig a termékleírást, és hogy jelenleg készleten van-e, vagy esetleg csak rendelést tudunk rá felvenni. Nagyobb méretben is megtekintheti a termékek fotóit. A képek bezárására klikkeljen a kép mellé, vagy az egér jobb gombjának használatával léphet vissza.

Adja meg, hány darabot szeretne vásárolni, majd nyomja meg a „Kosárba” feliratot. A monitoron kap egy visszajelzést, hogy „Sikeresen hozzálett adva a kosárhoz!”. Nyomja meg az OK. gombot. Ilyenkor már látható a kosár tartalma, mit, mennyit tett bele, és ez mennyibe fog kerülni. Az előbbi módszerrel, újabb termék keresésével könnyen folytathatja is a vásárlást, akár folyamatosan is.  

A Kosár tartalmát módosíthatja, elvehet belőle, hozzáadhat, de akár törölheti is valamely terméket, akár az egész tartalmat is. Amikor elégedett a kosara tartalmával, Megadhatja vásárláshoz szükséges adatokat a szállításhoz, vagy a személyes átvételhez, melyek a számlázáshoz, és az értesítésekhez szükségesek.

Ha Ön már regisztrált nálunk, akkor jelölje be a „Regisztrált tag vagyok” négyzetet. Ekkor már megadhatja a saját Vevőkódját, mely minden esetben fel van tüntetve a korábban átvett termékek számláján. Ez alatt vigye be a jelszavát. E két adat számunkra beazonosítja Önt, és a korábban Ön által bejelentett adataival tudjuk folytatni az Ön kiszolgálását. Ez után nyomja meg a „Belépek” gombot.

Amennyiben elfelejtette a Vevőkódját, jelszavát, hívja az info vonalat (70-240-65-05), vagy rendelését adja le az info@flavin.hu levélcímre.

A belépés után már csak a szállítással kapcsolatos adatokat kérdezzük meg, de a rendszer felajánlja Önnek az általunk ismert adatokat. Amennyiben ezek nem változtak, csak az átvétel módját jelölje be. Ha valamely adata a regisztráció óta megváltozott kérjük, hogy azt a „Megjegyzés” mezőbe írja be, hogy az ön érdekében, a téves kiszállítás elkerülése miatt feldolgozhassuk. A „Megjegyzés”-be más is beírható, de korlátozott az üzenet mérete.    

 

Ha Ön korábban még nem regisztrált: A válogatás folyamata megegyezik a korábban leírtakkal, de a rendelés elküldése előtt, a szállítás, és számlázás miatt elkérjük az Ön adatait.

Itt adjon meg egy olyan jelszót, melyre emlékezni fog a későbbiekben. E jelszó, és az utólag általunk adott Vevőkód szinkronban lesz, hogy a továbbiakban ne kelljen minden esetben az űrlapot kitöltenie, és az Ön, és adatai biztonsága garantálva legyen.

Kérjük, töltse ki a táblázatot, és jelölje meg, hogy személyes átvételt, vagy házhozszállítást szeretne.

Természetesen lehetőség van regisztráció nélküli vásárlásra, de a szállításhoz, és számlázás miatt a szükséges adatokat ehhez is el kell kérnünk, viszont nem kérünk jelszóhasználatot, de ez esetben Vevőkódot sem tudunk adni.  

 

Áraink teljesen egyformák a Regisztrált, a frissen Regisztráló, és a regisztrációt nem kérők számára. Különbség csupán az utólagosan, a vásárlások mértékéhez köthető kedvezmények tekintetében van. Kérjük, ehhez olvassa el a „Marketing” menüpontot.

 

Természetesen a Regisztrált, úgynevezett „Törzsvásárlók” a marketingünk szerinti vásárlás, forgalom szerinti visszatérítési, és egyéb kedvezményekben részesülhetnek.   

 

A helyesen leadott, tehát beérkezett rendeléseket rendszerünk automatikusan visszaigazolja, és annak feldolgozása után kollégánk személyes értesítést küld Önnek a szállítás várható időpontjával kapcsolatban.

 

Vevőkóddal rendelkező Vásárlóink, ha rendelésüket munkanapon 13:00 előtt adják le már a következő munkanapon meg is kaphatják a csomagot.

Új regisztráció eseten plusz egy munkanap, de innentől számukra is egy munkanap lesz a szállítási lehetőség, mivel innentől már ők is Vevőkóddal rendelkező Törzsvásárlók tettek.

Kivételek lehetnek az ünnepnapok, vagy az a lehetőség, ha Ön a „Megjegyzés” rovatban csúsztatott szállítást, vagy egyebet kér.

Ritkán előfordul, hogy átmeneti készlethiány keletkezik egy-két terméknél, de ilyen esetben az Ön által megadott e-mail címen, vagy telefonon értesítést küldünk, és egyeztetünk Önnel.

 

Reméljük, hogy a leírtak kellő segítséget nyújtottak, nyújtanak a vásárláshoz! Informatikusainkkal, web-szerkesztőinkkel együttműködve igyekeztünk egy letisztult, jól használható platformot kialakítani Kedves Vásárlóinknak.

 

Kérjük, hogy észrevételeiket, tapasztalataikat osszák meg velünk a web-áruházzal, a termékekkel, és a termék-tapasztalatokkal együtt.

 

Kívánunk Önöknek jó, azaz Egész-séget!  

 

A flavin.hu dolgozói